Skip to content

A gerincferdülés következményei, szövődményei

A gerincferdülés kialakulása

gerincferdülés következményeiA gerincferdülés (scoliosis) nem feltétlenül végleges állapot! A gerincferdülés ( scoliosis ) általában 10-12 éves korban alakul ki, főleg a lányokat érinti. A szülő számára gerincferdülés esetén az lehet feltűnő, hogy a gyermeknek aszimmetrikus a tartása. A vállak, lapockák nincsenek egy vonalban. A gerincferdülés következményei azonban több más területen is jelentkeznek és gyerekeket, felnőtteket egyaránt érinthetnek.

A gerincferdülés következményei

Megjelenés

Ha nem kezdjük időben a gerincferdülés  (scoliosis ) kezelését, akkor ennek az aszimmetriának a romlása lehet a rövid távú következmény. Emellett még kialakulhat úgynevezett bordapúp, ez a görbület konvex oldalán helyezkedik el. A kialakulásának oka pedig a csigolyák elcsavarodása. A bordapúp létrejötte miatt, aszimmetrikus lesz a mellkas, és ezáltal a tüdő területek nem egyformán lélegződnek át. Ahogy a gerincferdülés komolyabb lesz, akár szemmel látható változásokat is észlelhetünk, mint az egyenetlen vállak, kitüremkedő mellkas, egyenetlen csípők és a törzs dőlése. A scoliosissal élők gyakran nehezen fogadják el megjelenésüket.

Légzőfunkciók

Ennek a következménye rövid- és hosszútávon is a légző funkció romlása, a légzés kapacitás csökkenése. A törzsizmok a görbület konvex oldalán túlnyúlnak, a konkáv oldalon pedig megrövidülnek és letapadnak. Ez a későbbiekben fájdalmat okozhat, a feszülés miatt. A bordaközti izmok a mellkas aszimmetria miatt az egyik oldalt túlnyúlnak, a másikon rövidülnek. Ezeknek az izmoknak a ki-és belégzésben van szerepük, emiatt a légző mozgás csökkenését okozza a hosszváltozásuk.

Testtartásproblémából adódó elváltozások

A gerincferdülés következtében az ízületek egyenetlenül terhelődnek, ami miatt térd-, illetve csípőízületi porckopás (arthrosis) jöhet létre. A görbület annyira fokozódhat, hogy a mellkas és medence majdnem egymáshoz érhetnek, ilyenkor a belső szervekre is nagyobb nyomás hárul. Mozgásszervi következmény, hogy az egyik alsóvégtagra (főleg csípőre) nagyobb terhelés hárul. Az egyenetlen terhelés miatt hamarabb alakulnak ki a kopásos, degeneratív kórképek. Ennek következménye pedig az esetleges protézis beültetése lehet.

Hátproblémák. Azok a felnőttek, akiknek gyermekkori gerincferdülésük volt, nagyobb valószínűséggel jelentenek krónikus hátfájdalmat, mint az átlagos populáció.

Szívműködés

A gerincferdülés ( scoliosis ) hosszú távú következménye lehet, hogy a szívműködés romlik. A bordapúp ellenoldalán a tüdőre nagyobb nyomás hárul, és ezáltal a jobb szívfélnek nagyobb lesz a munkája, ami a szív túlterheléséhez vezethet.

Schroth torna bemutató videó

Fontos, hogy időben elkezdjük a gerincferdülés ( scoliosis ) szakszerű kezelését! Gyógytornával Schroth tornával, esetleg ennek kiegészítéseként korzett viseléssel. Mind gyermek, mind felnőtt korban fokozottan fontos a gerincferdülés kezelése!

Hogyan működik a rendelői gyógytorna és hol lehet igénybe venni?

Abban az esetben, ha a beteg járóképes, választhatja a rendelői gyógytornát és a házi gyógytornát is.

Szaketerápiás és / vagy eszköz igény esetén (pl. SchrothMcKenzieDorn terápia stb.) szakemberek, eszközök rendelőnkben állnak rendelkezésre. Járóképes beteg esetén sport- és baleseti rehabilitációs gyógytorna rendelőnkben is előrhető, nem csak házi ellátásban.

Otthoni keretek között hatékony a műtét előtti, utáni és egyéb célú rehabilitációs, állapotfenntartó, erősítő, tartásjavító torna.

Helyszín: Arthuman Központ, 1122 Budapest, Alkotás út 15.

Időpont foglaláshttps://arthuman.vibrohome.hu/
Tel: 06-30-190-7315

Árak és finanszírozás

Házi gyógytorna árakat erre a linkre kattintva tudja megtekinteni, a rendelői gyógytorna árakat pedig itt találja. SZÉP kártyával szabadidős keretösszegből fizethető a szolgáltatás, illetve önkéntes egészségpénztárnál is elszámolható szolgáltatásunk számlája.

Jelentkezés gyógytornára

Tel: 06-30-190-7315
Email: arthuman@arthuman.hu 

Időpont foglaláshttps://arthuman.vibrohome.hu/

Vizsgálati, Kezelési lehetőségek

Pácienseink véleménye

Idős korom miatt mindenki le akart beszélni arról, hogy egy új kezelésbe fogjak feleslegesen. Szerencsére nem hagytam magam, mert nagyon zavart, hogy a gerincferdülésem miatt komoly légzési problémáim voltak. Elszántan végeztem otthon is a gyakorlatokat és ma is ezt teszem. Sokkal jobb a közérzetem és megszűnt a szúró érzés is. Köszönöm

Márton Józsefné
Rating: 5

Scheuerman betegség miatt jöttem az Arthuman Központba, emellett a fejem is nagyon gyakran fájt. Kaptam a problémámra több gyakorlatsort, amiket azóta is szorgalmasan végzek. A panaszaim nagymértékben csökkentek! Köszönöm

Vass Júlia
Rating: 5

A Schroth kezeléseket követően a 11 éves lányom vizsgálati eredménye nagyon jó lett. Az oldalirányú görbület megszűnt és a nyaki görbület is sokat mérséklődött. A háti púp görbülete a 30 coob fokról 10 coob fokra csökkent. Nagy az öröm, hisz a kitartó munkának meg lett az eredménye gyógytornászunk segítségével.

Körmendi Krisztina
Rating: 5
Jelentkezzen most Schroth terápiára!


Kérjük, ossza meg!

Dr Kriston Ildikó vagyok, az ArtHuman Központ alapítója. Végzettségem szerint közgazdász és jogász, illetve szomatodráma vezető (a betegségek lelki hátterét feltáró módszer) vagyok. Szakképzett gyógytornász kollégáimmal írásainkkal, szolgáltatásainkkal a mozgásszervi panaszok csökkentéséért dolgozunk!

This Post Has 0 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back To Top