Skip to content

Schroth terápia

Schroth terápia gerincferdülés / scoliosis kezelésére

Schroth terápia

Katharina Schroth fejlesztette ki a gerincferdülés kezelésére szolgáló Schroth-módszert Németországban, ami a Schroth terápia alapja. Azért kezdett el a gerincferdülés kezelésével foglalkozni, mert saját maga is ezzel a deformitással küszködött.
A Schroth háromdimenziós scoliosis terápia nem csak az oldalirányú görbületeket korrigálja. hanem a csigolyák csavarodása közben kialakult bordapúpokat is. A terápia célja, hogy a megfelelő korrekcióval rögzítsük a beteget a jó tartási helyzetben. Megéreztessük vele a valódi középhelyzetet, normalizáljuk a belső testképét. A Schroth módszer három dimenzióban, egyénre szabottan, az adott görbületnek megfelelően korrigál.

A korrekció eléréshez szükséges:

– a testhelyzetek görbülethez igazodó megválasztása,

– különböző segédeszközök (pl. bordásfal, labda stb,),

– a megfelelő izmok kontrakciója

– az irányított forgatólégzés

A módszer elvei szerint minden fennálló görbületet korrigálni kell. A korrekcióhoz szükséges: a helyesen megválasztott kiindulóhelyzet, passzív korrekció a segédeszközök által, vizuális visszacsatolás tükör, esetleg videó segítségével, a korrigált testérzés stabilizációja.

Kinek ajánljuk a Schroth terápiát?

  • gerincferdülés, gerincproblémák esetén (pl. Scheurmann kór, Bechterew kór, lapos hát stb.)
  • ha a Schroth terápia indikációs területébe tartozó problémája van, már tornázott, de nem elégedett az eredménnyel

Mi a Schroth terápia célja?

Cél a növekedés befejezéséig a gerinc görbületének csökkentése, ill. progressziójának lassítása, megállítása, vagyis a tartás korrigálása, stabilizálása, a korrigált tartás érzet kialakítása.

A későbbiekben a terápia feladata a gerinc deformitásából eredő izom és ízületi elváltozások, a fájdalom elkerülése, csökkentése, a teljesítőképesség fokozása, a tüdőfunkció növelése, a pszichés ártalmak csökkentése, a törzs esztétikai korrekciója.

A Schroth gyakorlatok célja a hibás gerincferdüléses tartás korrekciója, a belső testkép normalizálása és a csökkent működésű tüdőterületek aktiválása.

A célok összefoglalva:

  • A gerinc stabilizációja és az egyensúly javítása
  • Progresszió lassítása
  • Javítani kell a tüdőkapacitást a korrekciós légzés és az aktív borda mozgósítás révén
  • A scoliosis következtében kialakult fájdalom csökkentése
  • A műtét esetleges elkerülése
  • Testtartásjavítás

Gerincferdülés esetén mikor ajánlott a Schroth terápia?

  • 10 éves életkortól
  • a növekedési időszakban 10-15 Cobb foktól
  • a növekedés befejeződése után 25-35 Cobb fok között
  • felnőtt korban 30 Cobb fok fölött a hosszú távú terápiaként

A Schroth terápia folyamata

A terápia mindig személyre szabott, hiszen nincs két egyforma gerinc és nincs két egyforma gerincferdülés, ebből adódóan két egyforma beteg sem. A gyakorlatok összeállítása kizárólag az egyéni eltérések alapján lehetséges. A feladatok nem hagyományos torna gyakorlatok, szakszerű betanítás, irányítás nélkül azok elsajátítás nem lehetséges. A kezelési időtartam hossza függ a páciens elváltozásának mértékétől, mozgáskoordinációs képességétől.

Első Schroth terápiás alkalom

Az első Schroth gyógytorna alkalommal megtörténik a páciens vizsgálata és a kezelési terv elkészítése. Időtartama 60 perc. Az első alkalommal a terapeuta általában a lábtól felfelé haladva (fürdőruhában vagy fehérneműben) minden irányból megvizsgálja a pácienst. Nem csak a gerinc vizsgálata történik meg, hanem az összes ízület állását is fel kell térképezni. A gerinc és az ízületek vizsgálatára speciális teszteket alkalmazunk, majd izomteszteket végez a terapeuta.

Amennyiben a páciens már rendelkezik röntgenképpel, arra is szükség lehet a vizsgálat során. Meg kell határozni a Cobb fok értékeket minden görbületen és minden síkban, valamint a rotáció mértékét is, ha szükséges. A vizsgálat alapján állítjuk fel a kezelési tervet, majd elkezdjük megtanulni az egyénre szabott korrekciós mozdulatokat, légzéstechnikát.

Abban az esetben, ha még nem történt ortopéd orvosi vizsgálat és a mozgásszervi vizsgálat eredménye alapján elengedhetetlennek tartjuk, javaslatot teszünk ezirányban. A Schroth terápiát megelőző állapotfelmérésen és konzultáción a terapeuta a felmerült kérdésekre személyre szabottan tud válaszolni!

További Schroth terápia alkalmak

A gyógytorna gyakorlatok betanítása egyéni kezelések keretén belül  Schroth szakterápiás végzettségű gyógytornászokkal történik. A foglakozások során hétről-hétre a gyakorlatok betanítása és kontrollálása történik. Fontos, hogy a gyakorlatokat lehetőleg minden nap végezze otthon a páciens. A házi feladatok gyakorlása során arra is van lehetőség, hogy az adott eszközök otthonunkban pótolhatók legyenek bútorok, lépcsők segítségével. A gyógytorna időtartama általában 50 perc, de van mód 30 perces kezelésekre is.

Hogyan működik a rendelői gyógytorna és hol lehet igénybe venni?

Abban az esetben, ha a beteg járóképes, választhatja a rendelői gyógytornát és a házi gyógytornát is. Otthoni keretek között hatékony a műtét előtti, utáni és egyéb célú rehabilitációs, állapotfenntartó, erősítő, tartásjavító torna.

Szaketerápiás és / vagy eszköz igény esetén (pl. Schroth, McKenzie, Dorn terápia stb.) szakemberek, eszközök rendelőnkben állnak rendelkezésre.

Helyszín: Arthuman Központ, 1122 Budapest, Alkotás út 15., illetve online egyéni gyógytornára is van lehetőség.

Időpont foglaláshttps://arthuman.vibrohome.hu/
Tel: 06-30-190-7315

Árak és finanszírozás

Házi gyógytorna árakat erre a linkre kattintva tudja megtekinteni, a rendelői gyógytorna árakat pedig itt találja. SZÉP kártyával szabadidős keretösszegből fizethető a szolgáltatás, illetve önkéntes egészségpénztárnál is elszámolható szolgáltatásunk számlája.

Jelentkezés gyógytornára

Tel: 06-30-190-7315
Email: arthuman@arthuman.hu 

Időpont foglaláshttps://arthuman.vibrohome.hu/

Jelentkezzen most Schroth terápiára!


Kérjük, ossza meg!

Dr Kriston Ildikó vagyok, az ArtHuman Központ alapítója. Végzettségem szerint közgazdász és jogász, illetve szomatodráma vezető (a betegségek lelki hátterét feltáró módszer) vagyok. Szakképzett gyógytornász kollégáimmal írásainkkal, szolgáltatásainkkal a mozgásszervi panaszok csökkentéséért dolgozunk!

This Post Has 229 Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back To Top